Lefolyótisztítás

Ahol elakad a csőgörény, és nem segít egyetlen bolti lefolyótisztító sem, ott még mindig érdemes bevetni a Brilliance duguláselhárító termékeit! 

Ipari erejével képes eltávolítani bármilyen nem szilárd dugulást.

A lefolyók ugyan semmilyen esztétikai jelentőséggel nem bírnak, karbantartásuk és tisztításuk mégis épp olyan fontos, mint a lakás többi részének ápolgatása. Sőt, elhanyagolásuk könnyen meg is bosszulhatja magát, hiszen egy csöpögő, eldugult lefolyó könnyen eredményezhet víztócsákat otthonunkban, nem beszélve a koszos, szennyezett víz és az ezzel járó vízkövesedés, penészedés megjelenéséről. Mégis, a legtisztább otthonokban is könnyedén előfordulhat a dugulás. Idővel elég lehet, ha a vacsora utáni mosogatás során a lefolyóba került ételmaradékok elakadnak, vagy épp a fésülködés, hajvágás során a mosdókagylóba hulló hajszálak összegyűlnek.

A lefolyótisztítás természetesen azt is jelentheti, hogy darabjaira szedjük lefolyónkat és megpróbáljuk az összes csőből és tubusból eltávolítani a lerakódásokat. Ha viszont nem akarunk szerelvényszerelőkké változni, egyszerűbb megoldás lehet a csőgörény használata, melyet a lefolyóba dugva szétszedés nélkül is kisikálhatjuk (többé-kevésbé) a csövek belsejét, de jellemzően ez is hosszadalmas és fárasztó megoldás.

Lefolyótisztítás hatékonyan – tisztítási tanácsaink

Miért előnyösek a Brilliance mosogatószerek?

A vevő kérdez Hogyan lehet az, hogy egy “bolti” mosogatószer nem habzik jól és hamar elmegy a habja és a zsíroldó képessége nagyon gyenge? Egy “bolti” mosogatószerben mindössze 1,5-3% aktív anyagot tartalmaz, a drágábbak talán 5-6%-ot. Hmm ez hogyan lehet? A válasz...

Szerelőként hogyan előzhető meg az ekcéma? Egyáltalán mi ez?

Piros foltok éktelenkednek a bőrödön? Viszket, csúnya? A megoldás nem a kesztyű viselése, vagy a kézmosás elhagyása!De honnan tudhatod, hogy tényleg ekcémád van? Egyáltalán mi okozza, okozhatja ezt a betegséget? Betegség-e egyáltalán?Az ekcémát az tünetek...

Miért fontos a vízelőkészítés, azaz a vízlágyítás?

A vízelőkészítés nagyon fontos a gépi mosogatás kapcsán. Legtöbbször ezt egyszerűen vízlágyításnak nevezzük, de tudni kell, ugyan arról van szó.  Miért fontos a vízelőkészítés, azaz a vízlágyítás? Minél keményebb a víz, annál több tisztítószerre van szükségünk. Hiszen...

Brilliance ipari tisztítószerek a piac kiemelkedő hatásfokkal bíró termékei

Egy ipari vagy üzemi tisztítószer esetén különösen fontos, hogy erős tisztító erővel bírjon, hatékonyan tüntesse el a nagy mennyiségben leragadt szennyeződéseket is. Mivel nagy felületen használják, ezért jóval nagyobb mennyiségre van belőle szükség. Az ipari...

Szakmai véleményezés – 7 jel, mire figyelj egy étteremben

Az alábbiakban a 7tipp oldalon megjelent 7 jel, amire figyelj egy étteremben című  cikket véleményezzük a szükséges tisztítószerek szempontjából. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy a cikkben szereplő problémák milyen könnyen és egyszerűen kiküszöbölhetők, megelőzhetők...
Product added successful
0